A várost átszelő Aurach folyó volt a határ: egyik oldalán az Adidas, a másikon a Puma központja, keveredni nem volt ajánlatos. Még a mindennapi bevásárláshoz is szigorú demarkációs vonalakat húztak: mindkét tábornak megvolt a maga pékje, hentese, saját helyi focicsapata és persze törzskocsmája. Ellenfelet nem szolgáltak ki.

- Mese habbal! A Titanic nevű szatirikus lap még azt is megírta, hogy temetéseken a pap egyik lábán ilyen, a másikon meg olyan cipő van. Az emberek szeretik az efféle túlzásokat - legyint Hans Lang (CSU), a 24 ezres település polgármestere. Vitrinjében gondos politikai érzékről tanúskodva két-két Adidas és Puma cipő díszeleg. Focizni is hol az egyik, hol a másik cég csukájában szokott, és szerinte így van ezzel a település legtöbb lakója, kivéve persze azokat, akiket a munkájuk egyik vagy másik félhez köt. - Nem volt itt polgárháború, csak egy sajnálatos családi viszály. Ahogy a mondás tartja, két dudás nem fért meg egy csárdában.

 Adolf és Rudolf Dassler a húszas években együtt kezdték a sportcipőgyártást. A sportos Adi tervezte a cipőket, a sármos Rudi felelt a kereskedelemért. Az 1936-os berlini olimpiát Jesse Owens már az ő cipőjükben nyerte meg, a Dassler testvérek cipővállalata pedig - nem teljesen függetlenül a nácik fanatikus sportimádatától - felvirágzott. Adi a vállalat érdekeire hivatkozva megúszta a második világháborút, Rudi viszont csak 1946-ban tért vissza az amerikai hadifogságból. Ekkor kezdődtek a nézeteltérések.

A szakítás okairól számos mendemonda kering: talán a feleségek nem fértek meg egymással, Adolf esetleg elcsábította Rudolf asszonyát, netán Rudolf nem tudta megbocsátani, hogy neki, az idősebbnek kellett a frontra mennie. A családi civakodásból ádáz üzleti harc lett: Adi Dassler 1948-ban saját nevének kezdőbetűit felhasználva megalapította az Adidast, Rudi bátyja pedig a Pumát. A városka lakói pedig egy életre szóló lojalitást esküdtek az egyik vagy a másik cégnek. A nemzedéken át tartó rivalizálással sokan jól jártak: Ion Tiriac, Boris Becker egykori menedzsere állítólag azzal győzte meg a Puma akkori vezérét, hogy Boris szponzorálásával sok borsot törhet unokatestvére, az Adidas-elnök orra alá. De megesett, hogy néhány ravasz kőműves talpig Adidasban jelent meg egy Puma-építkezésen, mire tüstént átöltöztették őket a kívánatos márkába. Másnap ugyanezt eljátszottak a másik oldalon is.

   A három csíkkal és a nagymacskával való teljes azonosulás egészen addig tartott, amíg Adi és Rudi leszármazottai vissza nem vonultak az üzlettől. Az Adidas és a Puma a kilencvenes évek elején tőzsdére ment, azóta az angol a hivatalos nyelv, a munkatársak fiatal süvölvények, és sok közöttük a külföldi - akiket néha bizony elcsábít a konkurencia. Valódi árulásra is akadt már példa: Rudolf Dassler unokája, aki évekig vezette a Puma egyesült államokbeli leányvállalatát, ma az Adidas jogtanácsosa. Édesanyja máig nem érti, mi ütött a fiába.

  Herzogenaurach középkori, favázas mézeskalács-házacskái között a történelmi vetélkedésnek nyoma sincs, az izgalmat mostanság a világbajnokságra itt készülő argentin válogatott szolgáltatja. Kétségünk sem fér hozzá, a tornacipők őshazájában járunk: a sétálóutcát a helyi iparművészeti főiskola diákjainak színes cipőszobrai díszítik - virágtartók gyanánt. A városi múzeumban pedig nagyszabású edzőcipő-kiállítás látható Sneaker Culture címen.

A járókelőkön egyenlő arányban fedezhetünk fel Adidas vagy Puma lábbelit, de viselőik - a háborús tudósításra készülő újságíró legnagyobb sajnálatára - nemhogy ökölharcot nem vívnak, de még durva szitokszavakat sem sziszegnek egymás felé. A hazafiatlanság immár olyan méreteket öltött, hogy egyesek Nike cipőben mernek mutatkozni. Az amerikai rivális nemrég boltot nyitott a városka határában, mintegy jelezve: a globalizáció Herzogenaurachba is betette rút patáját. Lang polgármester viszont elégedetten mosolyog: évi 1,5 millió euró bevételt termelnek az egymással versengő sportmárkák outlet-store-jai. A csodavárosban 2,4 százalék a munkanélküliség. - A verseny jót tesz, az Adidas és a Puma talán soha nem lett volna világmárka, ha nincsenek rákényszerítve az állandó rivalizálásra - bizonygatja.

Georgiosz, a helyi gyógyszertár görög alkalmazottja kék-fehér Adidas-mezben és zászlóval fogadja a vevőket: - Így üdvözöljük az argentin játékosokat, hátha bejönnek egyszer a városba is. De ha nem, akkor elküldöm ezt a mezt a szállodájukba, remélem, aláírják. A nevemet is ráírom, spanyolul úgy van, hogy Jorge. Georgiosz csak amiatt aggódik kicsit, nehogy a pumás vásárlók megsértődjenek az Adidas mezek láttán, de mit tehetne? - tárja szét a karját-. - A dél-amerikaiakat mégiscsak az Adidas öltözteti.

A világbajnokság közeledtével a két cég rivalizálása új szakaszához érkezett. A pumások naponta bosszankodhatnak azon, hogy az Adidas Teamgeist nevű óriási vb-labdája forog a városka egy fontos csomópontjában, este ráadásul még ki is világítják. Az üzletek kirakatát is a foci uralja, Michael Ballack és Oliver Kahn (szintén Adidas mezben) már hallókészüléket is reklámoz. Az Adidas hat csapatot öltöztet, a németeket és több nagy esélyest. A Puma viszont tizenkettőt, már a 2010-es dél-afrikai világbajnokságot szem előtt tartva főként afrikaiakat, de övék a titkos esélyesként emlegetett Cseh- és Olaszország is. (Mellesleg övék még Irán és Izrael is, ezzel is jelezve, hogy a sport nem politika.) A brazilok a nevető harmadik Nike-val szövetkeztek.

  Az Adidas főhadiszállásán röpködnek a felsőfokú jelzők. A labda a világ legjobb labdája, a cipőik, a mezeik és még a reklámjaik is világelsők. - A Puma csak harmadik, nem szólhat bele a Nike-val vívott versenyünkbe. Természetesen tiszteljük egymást, mint versenytársat, de kizárt, hogy egy munkatársunk a rivális márkát hordja - mondja az erősebb fél enyhe fensőbbségével Oliver Brüggen, az Adidas PR-menedzsere. Brüggen úgy tesz, mintha nem is igazán foglalkoztatná őket a kis helyi vetélytárs: 9,5 milliárd eurós forgalmuk mellett eltörpül a "macskások" 2,4 milliárdja. - A futballban 35 százalékos a piaci részesedésünk, Németországban 50 százalék feletti. Így aztán előfordul, hogy mások a mi kárunkra teremtenek maguknak publicitást, és 52 év elteltével most azt állítják, övék volt az első stoplis cipő... Mintha ennek ma bármi jelentősége lenne...

A világbajnokságra időzítve ugyanis kirobbant a stoplivita. A Puma házi történésze, Helmut Fischer nemrég kikutatta: hiába állította Adi Dassler annak idején, hogy az Adidas dobta piacra az első stoplis cipőt - és ebben nyert a német válogatott a magyarok ellen 1954-ben Bernben -, Rudolf Dassler már két hónappal korábban, a német bajnoki döntőn ilyet húzott nyolc focista lábára.

- Puskás Ferenc a világbajnokság előtt személyesen járt Rudolf Dasslernél, és szeretett volna cipőket vásárolni a magyar válogatottnak - állítja Fischer, talpig Puma melegítőben. Végül a kommunista vezetés úgy döntött: szocialista játékos nem játszhat imperialista cipőben. Ezután terjedt el, hogy esetleg ezen múlt a meccs... - Az Adidas szereti a legendákat. Mi egyszerűen igazságot szeretnénk, a stoplis cipőt igenis mi dobtuk először piacra, és a berni győzelemben egyébként nem ez játszott fő szerepet. Ez is az Adidas meséinek része - jön indulatba a Puma sajtófőnöke, Ulf Santjer. Egyébként pedig, ők teljesen elégedettek a harmadik helylyel. - Nem akarunk tömegmárka lenni, mint az Adidas, inkább önálló arculatra törekszünk: mi voltunk az elsők, akik divattervezőkkel kezdtünk dolgozni, ebben az Adidas csak utánunk kullogott. Pedig abban bíztak, hogy az irányváltásba esetleg tönkre is megyünk.

  Adolf és Rudolf Dassler ma egymástól tisztes távolságban pihennek a herzogenaurachi temetőben. Adolf unokája pedig határozottan elhárítja kérdésünket arról, hogy találkozik-e időnként Rudi bácsi leszármazottjaival. A pumások szerint ez is a legenda része, amelynek célja, hogy Adi Dassleré legyen minden dicsőség: a szóbeszéddel ellentétben a két fivér igenis találkozott még haláluk előtt, Rudi pedig mindig azt mondogatta: bár Adi a legnagyobb ellenfelem, azért mégiscsak az öcsém marad.

      A foci-vb idejére átmeneti tűzszünet várható, a márkahűséget felváltja a nemzeti érzelem. - Az Adidas és a Puma brit munkatársai nyilván együtt fognak szurkolni egy helyi kocsmában, és a csaposnak eszébe sem jut majd, hogy csak az egyik tábort szolgálja ki - vélekedik Ulf Santjer.

És még azt sem zárja ki, hogy ő is megiszik majd egy sört valakivel "odaátról".

Herzogenaurach, 2006. június