Danny McMillan, az ezerarcú játékos
Az eredetileg asztalosnak szánt Danny McMillan személye nem ismeretlen a breaks világában, bár nem ő lenne az első név, amely beugrik az átlag zenehallgatónak. Ezzel szemben a bennfentesek tisztelettel övezik személyét és a színtér úttörői közt tartják számon. 1996 óta foglalkozik zeneszerzéssel és kiadással. Lemezkritikái, rádióműsorai, az általa vezetett lemezkiadók sora és megjelent lemezei mind-mind elkötelezettségéről tesznek tanúbizonyságot.
Zeneszerzői pályája számos, irigylésre méltó momentummal van tűzdelve: a break-porond egyik legnagyobb kiadójának menedzsere volt, komoly remixfelkéréseknek (dj Krush) tehetett eleget, a brit Kiss FM rádióban adott műsorokat, és rezidenciát kapott a londoni Ministry of Sound klubban, valamint ennek rádiójában is vezetett műsort (Fractured Beats). Okítás és hitvallás A szakmai elismerés mellett ott húzódik egy, a rajongók számára átlagosnak tűnő mindennapi élet, melyben - az idén 28 éves - emberünk épp úgy fest, mint egy tipikus focirajongó jófiú, otthon szerető asszonykával, szenvedélyes hobbi-főzöcskézéssel és kisegítőiskolai tanári főállással. Itt hátrányos helyzetű gyereket oktat arra, hogyan zenekészítéssel vezessék le zabolátlan, félrecsúszásra hajlamosító energiáikat. A stúdiónak berendezett osztályteremben Dan a Propellerhead Reason szoftver használatán keresztül mutatja meg a kis rosszcsontoknak, mitől vagány zenésznek lenni. Munka után átül a szomszédos helyiségben berendezett saját stúdiójába, ahol nem mindennapi zenéi születnek. Ars poeticája roppant érdekes: "Tudni kell magunkon nevetni. [...] Nagy becsben tartom, ami megadatik nekem, de ezért keményen meg kell dogozni. Akár egy nap 17 órájában." Kiadók és igazgatás Danny több éven át vezette közeli barátja, Rennie Pilgrem kiadóját, a TCR-t, sőt szabadidejében besegített neki a mérföldkőnek számító "Nu Skool Breaks" 1 & 2 válogatáslemezek összeállításában is. Új és új kihívásokat keresve alapította meg 1999-ben az In-Flight Entertainment kiadót, mely kifejezetten egy olyan zenei szegmens lefedésére irányult, ami igencsak hanyagolt volt az akkori nuskool áradatban: ez a breakbeat melodikusabb, erős jazz, funk és electro hatásjegyekkel bíró, house orientált válfaja volt. 2001 végén pénzügyi nehézségek és művészeti nézeteltérések miatt a label úgy tűnt végleg lehúzza a rolót (sajnos a kitűzött zenei irányultság nem hozta meg a tulajdonosok által várt pénzügyi sikereket), végül némi lélegzetvételnyi szünet után, immáron egyedüli tulajdonosként, 2002-ben Danny újra életet lehelt belé. Megalapult az In-Flight Recordings, az eredeti cimke katalógusának örököse és annak teljesértékű utódja egyben. A kiadó azóta reneszánszát éli - egy sor bakelit kiadványon túl - negyedik cd-jét jelentette meg (Soul Electric album, High Altitude Breaks kiadói válogatás mix, In-Flight Sessions 1 & 2. válogatás mixek). Zeneszerzés és falkaszellem "Nem vagyok zenész. Nem játszom billentyűkön. Minden zene, amit írtam, közös munka másokkal, amiért velem egyenértékű elismerés jár." Produkciós munkáját leginkább másokkal közös álnevek mögé bújva ismerheti a világ, melyek közül a legfigyelemreméltóbbak a Will South-szal jegyzett Soul Electric, továbbá egy hasonszőrű alapvető névvel, a Kevin Beber-rel közös Uptown Connection formáció. Az In-Flight első egészestés szerzői kiadávnya lett a Soul Electric album, Danny McMillan és William South közös teremtménye. Ahogy magukat jellemezték akkoriban: 130 bpm-es RnB, némi hiphop és breakbeat elegye. Tudták, hogy elsőre nem szabad a konvenciók mentén haladniuk, bevállalták, amit kitaláltak, lesz-ami-lesz alapon. Élő hangszeres betéteket alkalmaztak, gitár riffeket, wah wah-t, és hét fős zenekart a tervezett turnéhoz. Will (ex Philadelphia Bluntz tag, Rennie Pilgrem-mel egyetemben) játszotta fel a gitár, a basszus, és a billentyűs témákat, Danny pedig a programozásért, zenei felépítésért volt felelős. Végül kettejük munkája mellé bevontak néhány MC-t is, például Matt Bushwacka! által a nuskoolba már bevezetett EQ-t. Vele közösen készült, egyik legismertebb daluk a maxin is megjelent "4 U", egy gyönyörűen hangszerelt "szerelmi vallomás". A soul és a breakbeat találkozásának ékes példájaként pedig a George Sureuf énekével díszített "What's That You Do"-t említeném. Will azelőtt sem volt ismeretlen a jazz-elektronika világában, három albumot tudhatott maga mögött, mint Heavy Shift, továbbá két saját néven jegyzett break albumot (megjelent a China & Chrysalis kiadónál). Munkaidőben szabadúszó zenészként pop együtteseknek dolgozott (pl. All Saints), szabadidejében pedig egy furcsa musical elkészítésére adta a fejét. A páros 1998-ban futott össze Pilgrem TCR kiadójában, ahol Danny igazgatott, Will pedig zenét hozott ki (Philadelphia Bluntz). Közös munkájuk '99-re öntött formát, azonnali 10 Kilo megjelenéssel, majd a megtisztelő DJ Krush remix-felkéréssel. A teljesen új, dallamos irányvonal új álnévért könyörgött, nemsoká meg is kapta. A kettejük közti életkorbéli különbség (10 év) pedig még több alkotási energiát szabídított fel bennük: "Danny nagyszerű motiváló erő, és amíg én nagy tapasztalattal, ő túláradó fiatalkori buzgalommal bír" - összegezte egyszer Will. A másik fontos közösködése Uptown Connection-ként ismeretes Kevin Beber-rel: "Madness" vagy a "Renegades" olyan örökérvényű alkotásaik lettek, melyek a tánczenében kevésbé jellemzően, de kiállták az idők próbáját. Párosuk 2004-ben újra összeállt, elkészítve a slágergyanús Coke Smack/Fall kislemezt, bizonyítván, hogy ma is ütőképes hangzást képviselnek. (2004 végén még várható megjelenésük!) Általánosan bevált gyakorlatuk, hogy egy, másfél évente ülnek össze egy kis jammelésre, amiből mindig valami kivételes kiadvány született. (Kev Beber 2002 magasságában Tamrával összeállva albumot szerzett a Mob-nak.) Érdemes odafigyelni Boundarie Hunters (Mikey James aka Waveform), X-Drive (Mike Moran) formációira, továbbá a McMillan & Anderson (Jamie Anderson), McMillan & South (Will South), vagy a ma leginkább jellemző McMillan & Tab neveken futó együttes munkáira. Együtt dolgozott még magával B.L.I.M-mel is, valamint legfrissebb projectje a Heavy Still nevű banda, Andy McEvoy (TAB) stúdiótechnikussal, többek közt EQ, Danoyd, Kat Frost, Gemini, T.WHY emszík közreműködésével. Munkájuk gyümölcse hamarost a "Long Road" album formájában lát napvilágot. (TAB-ról érdemes annyit tudni, hogy billentyűs és hangmérnök, számos kiadó hangzásáért felelt az elmúlt évtizedben pl. WEA/Electra, Subbase, Genetic Stress, nomeg olyan dnb formáknak dolgozott, mint az A-Sides.) DJ-karrier Visszatérve a kezdetekhez, DJ pályafutása 12 éves korában kezdődött, amikor egy barátja apjának utazó diszkójában dolgozott, ahol sorban nyomták a különböző esküvői, Bar Mitzvah-s és hasonló jellegű hangosító haknikat. Kezdetben a bulik végén, a takarítás alatt gyakorolta a keverés alapfortélyait, saját bevallása szerint pop lemezeken, Motown kiadványokon, csupa nyálas cuccon, mindezt igazi balfék külsővel spékelve. Ebben az időben még nem léteztek hangmérnök iskolák, így azt javasolták neki, menjen asztalosnak. Szerencsére nem hallgatott a családi jótanácsra és megmaradt a zenénél. Jóval később, profi lemezlovasként első komoly felkérése '99-ben a "Nu Shapes in Breaks" mixlemez elkészítésére volt, a Passion Records gondozásában. Ez a munkája Pete Tong fülébe jutott, aki szerepeltette a neves "Essential Mix Show" műsorában. Innen majd' évente egy-egy válogatás került ki a keze alól, főleg saját kiadásban (High Altitude Breaks + In-Flight Sessions-ök). Ekkorra már csak távoli emlékké olvadt a fiatalkori balfékség (rém)képe. A zenélés mellett, valószínűleg tanári foglalkozása miatt Mike Hogan felkérte a 2003/2004-es évad Breakspoll gálájának Annie Nightingale-lel közös műsorvezetői posztjára, és várhatóan 2005-ben ugyanígy kiáll a porondra az új helyszínen, a legendás Fabric-ben...